Valószínűleg örökre magunk mögött hagytuk az autózás egyik legmerészebb korszakát, a 2000-es évek elejének hangulata már sosem tér vissza. Pedig akkor szó szerint tombolt az őrület, a show-autók olyan szintet ütöttek meg, amivel átestek a guruló szobor kategóriába.
Tombolt a Need for Speed-őrület, a moziban még tényleg autós filmként tarolt a Halálos iramban, és minden autórajongó derengő fényeket, harsány matricákat és bitang méretű szárnyakat álmodott az autójára, természetesen bonyolult airbrush festéssel megfejelve.
A gyártók is felültek erre a vonatra, a hifi pedig komoly szerepet képviselt az építésekben. Gyakorlatilag voltak komplett hangrendszerré épített kiállítási autók. Ezek tényleg figyelemfelkeltő darabok voltak, de talán mind közül a legdurvább az Alpine által 2004-ben összehozott Mini Speedster. Ez egy Xenomorph fészek és egy csicsás jakuzzi szerelemgyereke, és autóként már teljesen értelmezhetetlen.
A legmulatságosabb részlet: a vezetőülés középre került – akárcsak a McLaren F1‑ben –, és egy versenykormányra hajazó volán társul hozzá. Itt azonban véget is ér a szupersportos párhuzam. A pilóta két oldalán hat képernyő sorakozik, a váltókart pedig talán a világ legkényelmetlenebb helyére rakták, kicsit a kormány mögé és fölé, hogy nyújtózkodni is kelljen váltás közben.
Nem is biztos, hogy az ülés emberi testnek készült, ide tényleg inkább valamilyen nyálkás, puha testű űrlényt tudunk elképzelni. A nagy trükk ennek a trónnak a mozgatása: a vezető egyetlen gombnyomással hátratolhatja magát a teljes hátsó karosszériával együtt, ilyenkor kerül elő a két gigantikus méretű mélynyomó, ami gyakorlatilag az autó valódi lelke. Carsales korabeli beszámolója szerint ugyanaz a művész fújta a színes designt az elemekre, aki a Halálos iramban 2. autóit is díszítette.
Sok autó persze nem maradt meg szép állapotban, nézd csak:
