Alexander Calder pontosan ötven évvel ezelőtt ragadt ecsetet, és pingálta ki azt a BMW 3.0 CSL versenyautót, amellyel barátja, Hervé Poulain rajthoz állt az 1975-ös Le Mans-i 24 órás futamon. Az egyszeri gegnek szánt ötletből az autóipar egyik legnagyobb interdiszciplináris projektje nőtt ki, az elmúlt fél évszázadban közel két tucat hivatalos BMW Art Car született.

10 fotó

A mozgalom más márkákat is megihletett, és a BMW-nél is valósultak meg olyan képzőművészeti projektek, amelyeket hivatalosan nem soroltak ebbe a kategóriába, de a közönség és a hatás szempontjából ugyanolyan látványosak, meghökkentők, elgondolkoztatók voltak.

Pöttyök és foltok a jövő autóján 6

Most például a venezuelai születésű, Londonban élő és alkotó Alvaro Barrington kapott lehetőséget, hogy BMW SUV-okat használjon festővászonként. Nem akármilyeneket: a BMW iX5 Hydrogen modellekről van szó, amelyek hivatalosan 2028-tól kerülnek majd forgalomba, ám demonstrációs céllal már most is használja őket a gyár – például arra, hogy a világ egyik legnagyobb képzőművészeti vásárának, a 2025-ös Art Baselnek a kiemelt vendégeit fuvarozza.

Pöttyök és foltok a jövő autóján 7

Ezt már tavaly is megtették egyébként, akkor az Es Devlin által megálmodott díszítések kerültek a bázeli utcákat emissziómentesen járó autókra.

A BMW kifejezetten azért Barringtont kérte fel az idei akcióra, mert a művész kifejezetten fogékony a társadalmat foglalkoztató kérdésekre, így a környezetszennyezés, illetve annak az elhárítása olyan téma, amellyel könnyen tudott azonosulni.

Pöttyök és foltok a jövő autóján 8

A magát elsősorban festőnek tekintő, de több módszert kombinálva alkalmazó, multimédiás eszközökkel és textíliákkal egyaránt dolgozó Barrington a technológia emberi vonatkozásait, a közlekedés innovatív és örömteli aspektusait igyekezett megragadni.

A BMW Art Car mozgalom mindenkit és mindent megihletett már ‒ a Puma például tavaly kapcsolódó ruhakollekciót mutatott be: