A címvédő és hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert megfutotta a legjobb köridőt a kamion Európa-bajnokság (ETRC) németországi hétvégéjének vasárnapi időmérőjén a sorozatban most debütáló Lausitzringen, és a délben rendezett első futamon – amely a hétvége harmadik versenye volt – a pole-pozíciót a tőle megszokott módon győzelemre váltotta. A program szerint 18 óra után rendezték volna a kamionosok negyedik viadalát, de ezt a heves esőzés miatt végül törölték.

Előttünk a GT-versenyautók még olajat is folyattak a pályára, ezért döntöttek úgy, hogy nem rendezik meg a negyedik futamot. Sajnálom, mert jó lett volna esőben menni, főleg, hogy új helyszínen vagyunk. Ennek ellenére elégedett vagyok, jól sikerült az időmérőnk, öt tizedmásodperces előnnyel szereztük meg a pole-pozíciót, és magabiztosan sikerült megnyerni a futamot, az előnyünk pedig most megnyugtatónak mondható két hétvége után

– értékelt az MTI-nek a Révész Racing 40 éves versenyzője, aki a szombati főfutamon is győzött.

Újabb futamot húzott be az új pályán Kiss Norbert 1

Az idén eddig rendezett hét futamból hatot megnyert. (Fotó: FIA ETRC Media)

Kiss Norbert két forduló és hét verseny után 105 ponttal áll az összetett élén, mögötte a hozzá hasonlóan hatszoros Eb-győztes Jochen Hahn a második 81-gyel, míg Steffi Halm a harmadik 65-tel. A bajnokság két hét múlva a szlovák-magyar határ közelében található Slovakiaringen folytatódik.