A Kanadai Nagydíjig kellett várni arra, hogy az idei Forma-1-es szezonban először ütközzenek a McLaren versenyzői a világbajnoki címért harcolva: miután a 67. kör elején Lando Norris rászaladt hátulról Oscar Piastrira, a falnak csapva az autóját.
A baleset miatt azonnal pályára küldték a biztonsági autót, így George Russell idei első és pályafutása negyedik győzelmét már nem fenyegette veszély. Russell sikere mellett a harmadik helyen célba érő Andrea Kimi Antonelli első F1-es dobogójának is örülhetett a Mercedes, míg a szendvicsükben a négyszeres és címvédő világbajnok, Max Verstappen látta meg a kockás zászlót.
A 70 körös verseny leintése után 2016 világbajnoka, Nico Rosberg készítette az interjúkat a montreali dobogósokkal.
„Csodálatos, hogy visszatértünk a dobogó legfelsó fokára” – nyilatkozta Russell. „Utoljára tavaly Las Vegasban tehettük meg. Úgy éreztem, tavaly elveszítettem egy győzelmet, de valószínűleg ezt szereztem meg a tegnapi hihetetlen pole-körömmel. Természetesen annak is örülök, hogy Kimit is a dobogón látom. Csodálatos nap ez a csapatnak, és köszönöm mindenkinek, aki azért dolgozott, hogy újra győzelmekért harcolhassunk. Jó érzés.”

Russell Kanadában szerezte meg a Mercedes idei első győzelmét. (Fotó: Minas Panagiotakis/Getty Images)
„Elég jó verseny volt, habár az első két etapban eléggé küzdöttünk a gumikkal. Meglehetősen agresszív stratégiához nyúltunk, de szerencsére az utolsó etapban sikerült kitartanunk. Valójában a tempónk is jobb volt alacsonyabb üzemanyag-fogyasztással” – mondta Verstappen.
„Azt hiszem, egyszerre futottunk támadó és védekező versenyt. Támadtunk a stratégiával, miközben védekeztünk a pályán, de bevált, és azt hiszem, a mai napból kihoztuk a maximumot” – nyugtázta a Red Bull hollandja.
Arról is beszélt, hogy Piastrit 43, Norrist 21 pontra közelítette meg a bajnokságban: „Hosszú még a szezon, versenyről versenyre kell menni. Mindig a legjobbra fogunk törekedni.”

A Forma-1-es Kanadai Nagydíj dobogósai. (Fotó: Clive Rose/Getty Images)
„Nagyon stresszes volt a futam, de nagyon boldog vagyok” – summázta Antonelli, aki a sorozat történetének harmadik legfiatalabb dobogósa. „Jól sikerült a rajt, feljöttem a harmadik helyre, és elöl is tudtam maradni. Az utolsó stintben egy kicsit túlerőltettem Max mögött, amivel kissé kinyírtam a bal első gumimat, amivel a végén küszködtem. Örülök, hogy összejött a dobogó.”
„Ez a pálya mindenképpen feküdt nekünk. Az autó az egész hétvégén hihetetlenül működött, és remélhetőleg tovább tudjuk vinni a lendületet a következő néhány versenyre is” – tekintett előre a folytatásra a 18 éves olasz.