A Forma-1-es Kanadai Nagydíjra Derek Warwick ült be exversenyzőként a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) bírói testületébe, a hétvége folytatásában azonban Enrique Bernoldi veszi át a feladatait.
A hirtelen cserét a pénteki nap végén jelentette be a szervezet, arra hivatkozva, hogy Warwick a pozíciójával összeegyeztethetetlen nyilatkozatokat tett. A most 70 éves brit 1981 és 1993 között 147 futamon állt rajthoz és négyszer állt dobogóra, ez idő alatt olya csapatoknál fordult meg, mint a Toleman, a Renault, a Brabham, az Arrows, a Lotus és a Footwork. Emellett 1992-ben megnyerte a Le Mans-i 24 órást és a sportautó-világbajnokságot is.

Felmentette Warwickot erre a hétvégére az FIA. (Fotó: Qian Jun/MB Media/Getty Images)
Nem árulták el, hogy Warwick mely kijelentései ösztönözték az FIA-t a cserére, de tény, hogy a múlt héten egy online sportfogadással foglalkozó vállalatnak adott interjút, amiben Max Verstappen és George Russell múltkori esetéről is kifejtette a véleményét. Warwick az akkori, a hollandot tíz másodperces időbüntetéssel és három büntetőponttal sújtó, az utóbbival az eltiltás szélére taszító döntéssel egyébként egyetértett, tehát az FIA védelmében nyilatkozott – írja a RaceFans.
Bernoldi – aki 2001-ben és 2002-ben alig két szezont húzott le az Arrows színeiben – a két héttel ezelőtti Spanyol Nagydíjon ugyancsak a stewardok között ült, ám mivel jelenleg nem tartózkodik a montreali pályán, távolról veszi ki a részét a munkából.