A 2010-re a kiadási plafon ígéretével becsábított, de annak bevezetése híján néhány év alatt kimúlt három új csapat sztorija után üdítő újdonság volt az amerikai alapítású, újszerű koncepcióval – külső beszállítótól származó kasztni, magas szintű ferraris műszaki támogatás – tető alá hozott Haas Forma-1-es bemutatkozása.

A 2016-os szezon elején az alakulat első négy versenyéből hármon pontot szerzett, harmadik idényében pedig egészen a konstruktőri bajnokság 5. helyéig kapaszkodott. A ma is Gene Haas által birtokolt alakulatnak voltak keserves időszakai, pillanatai is – a rossz csillagzat alatt született Rich Energy-szponzoráció, az ezredforduló utáni F1 egyik, ha nem a legdurvább balesete, amikor Romain Grosjean autója tűzgolyóvá vált a 2020-as Bahreini Nagydíjon, az orosz oligarchás Mazepin-kaland –, de azóta is a száguldó cirkusz szereplője, idén pedig a várakozásoknál jobban is teljesít.

Szűk évtized telt már el a debütálás óta, a hétvégi Forma-1-es Kanadai Nagydíjon pedig 200. versenyhétvégéjének fut neki a csapat, ezért Oliver Bearman és Esteban Ocon az első, 2016-os modell, a VF-16-os festését viselő autóval lép pályára Montrealban, íme:

Kattints a képre, galéria nyílik!

3 fotó

a videó a hirdetés után indul