Minden korábbinál hangosabbak lettek a Jack Doohan lecserélését sürgető vélemények, amikor az ausztrál összehozta 2025 eddigi legnagyobb F1-es bukását Japánban. Az ausztrál azóta azonban mintha összekapta volna magát: tempója egyre közelebb van az egyébként jól teljesítő csapattárs, Pierre Gasly sebességéhez, ráadásul a mezőnyben is egyre előrébb kell keresni a pilóta nevét.

Ennek köszönhetően helyzete is megnyugtatóbb lett, legalábbis az ő szempontjából a Forma-1-es jövőt illetően. Eközben a partvonalon ülő teszt- és tartalékversenyző, a Williamsnél tavaly már bizonyító Franco Colapinto további várakozásra kényszerül. A dolgok formálódásához azonban a paddockban hallható hírek szerint nem csak az járulhatott hozzá, hogy Doohan összekapta magát.

Beszámolók szerint az Alpine döntéshozóinak „segíthetett” az is, hogy

az argentin pilóta szponzorai nem fizettek időben.

Doohan egyébként a saját bevallása szerint próbál nem foglalkozni az ilyesfajta nyomással. „Próbálok arra fókuszálni, amiért a csapat és én is itt vagyok” – mondta.

Ha Doohan nem is, egy másik Alpine-pilóta már otthagyta a csapatot Colapinto miatt – erről itt olvashatsz a Vezessen: